„A humánökológusok azok, akik arról beszélgetnek, mi is az a humánökológia”

A humánökológia fogalma a klímavédelmi és egyéb zöld témák kapcsán egyre gyakrabban merül fel a közbeszédben. Sokak számára teljesen ismeretlen ez a kifejezés, egyesek magabiztosan nyilatkoznak erről a tudományterületről. Kérdés, hogy egyáltalán tudományterületként kell és lehet-e kezelni, s nem valami másról van-e szó. A 4. Nyitott Konzervatív Kerekasztal témája éppen erről szólt.

A kérdéskörhöz olyan, a közélet és a kultúra aktív formálói kapcsolódnak, mint például Borsos Béla, – aki állatorvosi végzettséggel rendelkezik – s Lányi András (író-filozófus), őket a legtöbben humánökológusként emlegetik. Kétségtelen, hogy a „zöld gondolat” megkerülhetetlen alakjai hazánkban, évtizedek óta foglalkoznak a társadalom és a természet rendszereivel, ezek összefüggéseivel, kölcsönhatásaival. Saját magukat azonban mégsem tartják humánökológusnak, s ők maguk mondják el, miért. A kerekasztal-beszélgetést Bódi Balázs, a beszélgetőpartnerek egykori tanítványa moderálja.

„Nem vagyok humánökológus, mert nem tudom, hogy mi az.”

-szól a kezdetben igen furcsának hangzó kijelentés Lányi Andrástól. A filozófus finomítja a sarkos állítását, s egyből érthetővé válik, mire is gondol; a humánökológia nem is igazán tudományterület, hanem egy olyan hozzáállás és szempont a tudományos diskurzusokban, amelyet az ökológiai válság vizsgálata hívott életre. A humánökológiai nézőpont célja, hogy a társadalom és a természet kapcsolatát, viszonyait megértse, összefüggéseket tárjon fel, s ezeket beemelje a fenntarthatóságról, ökotudatos életről, közéletről, technológiai fejlődésről, etc. szóló diskurzusokba. A téma tehát sokszínű, s majd kimeríthetetlen: jogászok, közgazdászok, biológusok, esztéták, s még számtalan szakterület képviselői alkotják azt a multidiszciplináris közeget, akik a saját szakirányuk felől foglalkoznak a zöld gondolattal. De hogyan is indult el ez a szellemi közösség Magyarországon?

A vízlépcső mozgalomtól az egyetemi katedráig

A humánökológia hazai „művelése” a ’80-as években kezdődött. Ebben az időszakban társadalmi mozgalmak léptek fel a dunai vízlépcső megépítése ellen. Létrejött egy értelmiségi kör, amely azokkal a természetvédelmi és társadalomtudományos kérdésekkel foglalkozott, amelyek korábban nem tartoztak a közéleti diskurzus részévé. Nem túlzás azt állítani, hogy többek között a beszélgetésben részt vevő két személy érdeme, hogy a humánökológia megjelent a felsőoktatásban is. A szak jelenlegi honlapja szerint 1994-ben indítottak az ELTE bölcsészkarán az első humánökológiai programot, később ezt, mint szakirányt választhatták a hallgatók. Mára viszont önálló egyetemi mesterszakká nőtte ki magát, 2011-től az ELTE Társadalomtudományi Karán jelentkezhetnek a képzésre azok, akik mélyebben szeretnének betekintést nyerni olyan változatos témákba, mint a fenntartható tájgazdálkodás, vagy éppen a zöld politikai filozófia.

Műszaki megoldások kontra ökológiai válság

A felvezető és a bemutatkozás után a moderátor – némi provokációs szándékkal – rögtön egy olyan kérdéskörre kérdez rá, amely a zöld téma fenntarthatóságát és létjogosultságát kérdőjelezi meg. Szükség van-e humánökológiára, hogyha valamilyen innováció úgyis megfékezi az ökológiai válságot? Gyakran hangzik el ugyanis az a vélemény, hogy az emberek által fejlesztett és alkalmazott technológia képes lesz megállítani akár a klímaválságot, akár más globális problémát (pl. túlnépesedés, élelmiszerhiány, etc.). Borsos Béla válaszában egy einsteini tézissel érvel a felvetés ellen; szerinte elsőfajú hiba, ha egy problémát ugyanabban a paradigmában próbál megoldani az ember, mint amelyben az keletkezett. Tehát az a megannyi technológiai fejlesztés és az az életmód, amely elvezetett a probléma kialakulásához, nem lesz képes önmaga kijavítására – csupán a jelenlegi helyzeten ront majd. Egy példával szemléltetve: az elektromos autók fejlesztése és egyre nagyobb számú alkalmazása tüneti kezelés. A váltás az alapproblémát – miszerint fölöslegesen sokat autózunk és a társadalmi mobilitás ezen fokának hatalmas a környezeti lábnyoma – nem oldja meg, csupán a fosszilis energiahordozók helyett az ugyancsak fenntarthatatlanul kibányászott elemeket meríti majd ki az akkumulátor- és az autóipar.

 

A beszélgetés során szó esik még sok másról is; például a társadalmi terek kialakításáról, a mindennapokban fellelhető, különböző ökotudatos stratégiákról és az arisztotelészi erények gyakorlásáról is. 

A teljes beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:

 

Videó lejátszása

 

Kádár Gellért

Share on facebook
Share on email
Share on tumblr

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.