„Ha a borász szereti a szőlőt, az érződik a boron is.”

Tekintse meg interjúnkat!

1972-ben születtem. Több generációra visszavezethető poncichter család örököseként szívtam
magamba a szőlőtermesztés és a borkészítés tudományát. Kezdetben csak édesapámat
figyeltem, vele dolgoztam a szőlőben, aztán vendéglátó szakközépiskolában tanultam, utána
főiskolát végeztem, majd voltam szállodaportás, személyi titkár, lízing ügyintéző, végül pedig
beadtam a derekam, és elvégeztem a Kertészeti Egyetem szőlész-borász képzését. Mára egy
30 hektáros szőlőbirtokon gazdálkodom, ahol kékfrankos, zweigelt, cabernet franc, cabernet
sauvignon, pinot noir, pinot meunier, irsai olivér, korai piros veltelini és zenit, sárga és zöld
veltelini fajtákat termesztünk. A Magyar Bor Akadémia rendes tagja vagyok. Bírálóként
rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi borversenyeken. 2004 óta pezsgőt is készítek.
Aktívan részt vállalok a közösségi bormarketing és a borturizmus szervezésében. Szeretek
kísérletezgetni, minden évben előállni valami érdekességgel, ugyanakkor a hagyományok, a
szellemiség és a tudás tisztelete azok az értékek, melyek mentén élek és gyarapítom Sopron
borvidék legkorszerűbb pincészetét, a Taschner Bor- és Pezsgőház családi pincészetet.

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük