„Egyszer csak találkoztam egy férfitekintettel, Kovács Gyula tekintetével, aki azt mondta: mentsük el a Kárpát-medence pusztuló őshonos gyümölcshagyatékát, mert azt gondolom – fogalmazta ki ő –, hogy ha ez beindulna, az igazi nemzetmentő gondolat lenne.”

Tekintse meg interjúnkat!

„Hogyan lesz egy hentestanulóból színész? Hát így: egy Debrecen melletti tanyán kell hozzá
nevelkedni, operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács
Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni… Két évvel később
a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a »Húsosok« színjátszó csoportot, aztán előbb
kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A
Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani
Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila
Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét annak az embernek, aki elénktárja nem mindennapi kanyarokban bővelkedő, gazdag életútját ebben a könyvben.”
(Rendhagyó önéletrajz a Bérczes Lászlóval közösen írt Könnyű neked, Szarvas Józsi… című
könyvből.)

Share on facebook
Share on email
Share on tumblr

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük