„Mindannyian megéljük a kultúrának, a művészetnek a popularizálódását, elsekélyesedését. Aki a minőségi művészet bemutatására vállalkozik, az végvári küzdelmet folytat. Itt, Békés megyében, de a világ más pontján is.”

Tekintse meg interjúnkat!

„Tizennyolc éves koromig Nagykállón éltem, az ottani Korányi Frigyes Gimnáziumban
érettségiztem. 1987-ban szereztem magyar-történelem szakos diplomát a debreceni Kossuth
Lajos Tudományegyetemen. 1986 óta Gyulán élek, évekig tanítottam a helyi Erkel Ferenc
Gimnáziumban. 1991-92-ben a Gyulai Hírlap című hetilap főszerkesztője voltam, 1996
novemberétől főszerkesztő-helyettesként szerkesztettem a Bárka című Békéscsabán megjelenő irodalmi, művészeti folyóiratot, 1999 nyarától a folyóirat főszerkesztője vagyok. 2004-ben Székely Jánosról, az erdélyi íróról szóló disszertációm megvédésével megszereztem az irodalomtudományi doktori (PhD) fokozatot. 2005 januárjától szerkesztem az Irodalmi Jelen című folyóirat kritikarovatát. 2017-től a Gyulai Várszínház igazgatója vagyok. Rendszeresen publikálok hazai és határon túli irodalmi lapokban, fő kutatási területem a kortárs magyar irodalom határoktól függetlenül. Tizenegy önálló kötetem jelent meg.”

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük