„Az összes dalos, játékos, énekes, táncos játékban nincs győztes és legyőzött, hanem az együttműködés öröme. Ez az, ami hiányzik a társadalmunkban.”

Tekintse meg interjúnkat!

1931-ben született Sopronban. Édesapja Kolozsvárról az első világháború után jött Kis-Magyarországra, elvégezte Mosonmagyaróváron a mezőgazdasági főiskolát és az Eszterházy uradalom soproni központjában dolgozott. 1944 decemberében, Sopron bombázása után az uradalom Feketebokor nevű pusztájában, egy egyszobás cselédlakásba költöztette a családot a várható újabb bombázások elől, mert akkor a nyilas kormány már a soproni Lővérekbe költözött, nem messze attól, ahol a család háza állt. Ezt előszőr a német katonaság foglalta le, majd 1945-ben az oroszok. Az akkor már öt tagú család nem költözhetett vissza az otthonába soha többé. Kétévi pusztabokori tartózkodás után a család felköltözött Budapestre a rokonokhoz, mert az apa elvesztette állását a földosztás következtében, gazdálkodáshoz nem volt felszerelése, igásállata. Segédmunkási állásokban tudott csak rövid ideig dolgozni, mert mint vitézt osztályellenségnek minősítették.    Andrásfalvy Károlynak három fia született: András (1929), Bertalan (1931) és Pál (1942).  Bertalan tehát így az ország legszegényebbjei, az uradalmi cselédek közt lakott két évig, és felejthetetlen élménye volt e szegény és iskolázatlan emberek közt a „népművészet” életét megismerni. Vasárnaponként énekelve körtáncot jártak, játszottak, métáztak, ünnepekkor szép köszöntéseket mondtak. Itt, és a soproni bencés gimnázium cserkészeként, néptáncokat tanulva érlelődött meg benne a vágy ennek a néphagyománynak a kutatására. Még gimnazista korában megkezdte gyalog bejárni az országot. 1947-től a budapesti ciszter gimnáziumban folytatta tanulmányait és annak államosítása után itt érettségizett 1950-ben. Akkoriban három helyre lehetett egyetemi felvételt kérni. Első helyre írta a néprajz szakot, a másodikra a román nyelv és irodalom tanári szakot, mert elképzelése szerint a Kárpát-medence jövője egy konföderáció lehet csak, de ehhez jobban meg kell ismerni a szomszédainkat. A román szakra vették fel, de engedélyt kapott a néprajz előadásait is hallgatni. Végül teljesen átment erre a szakra és 1955-ben itt szerzett néprajz-muzeológus diplomát. Első muzeológusi munkahelye a szekszárdi múzeum volt. 1960 és 1976 között Pécsett, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetben dolgozott mint tudományos munkatárs, kutató. 1977-ben rövid ideig a megyei levéltár, majd a pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője lett. 1989-től Budapesten, az MTA Néprajzi Kutatóintézetében dolgozott.  Már néprajz-hallgatóként is dolgozott a „szakmában”. A budapesti Népművészeti Intézet megbízásából és költségén járta az országot az ún. kultúrversenyeken ismerkedve meg a néphagyománnyal foglalkozó falusi csoportok munkájával. Martin Györggyel és Pesovár Ferenc kollégáival néptáncfilmeket készített az ország egész területén, és közben más gyűjtéseket is végzett. Többek között például népmeséket. Népmesegyűjtésének egy része ez év őszén jelenik meg könyvben. Az 1990-es választásokkor az MDF pécsi képviselőjeként jutott az parlamentbe és Antall József kormányában a művelődési tárcát vezette 1993-ig. Leváltása után, 1994-től a pécsi egyetem néprajzi intézetét vezette, itt lett professzor emeritus 2001-ben.  Több könyve jelent meg. Fő munkája, mely a Duna-menti népek ártéri gazdálkodásáról szól, három kiadást is megért. Ennek kapcsán kezdte meg a magyar történelmi tudatot bíráló munkáját.

Share on facebook
Share on email
Share on tumblr

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük