A Nagy Háború hősi emlékezete

Ludmann Mihály

Művészettörténész

 

A Konzervatív Értékrend Platform (KÉP) által szervezett Korszellem Plenáris előadássorozatot Ludmann Mihály művészettörténész nyitotta meg. Előadása a Nagy Háború hősi emlékezete címet viseli, a két világháború közti emlékezet-kultúra identitásképző szerepét mutatja be.

Miért fontosak az emlékművek? – tehetjük fel magunknak a kérdést. Az emlékművekhez hasonló és szerepüket betöltő első tudatos alkotások a reneszánsz Itáliához köthetőek, a szobrászat fogalma kibővült, és a kültéri plasztikák létrejöttét eredményezte. Hazánkban a legtöbb szobor a törökök pusztító uralma alatt megsemmisült, és csak a 18. században született újjá a barokkban. Ebben az időben az emlékművek fogadalmi keresztek formájában voltak jelen. Később Magyarországon az első tekintélyes szobrok a 19. századi romantikában, főleg Petőfi és Kossuth személyében öltenek testet, Izsó Miklós műveiben. Megfigyelhetjük, hogy utólag igen fontos szerepe van a tárgyi emlékeknek, hiszen azokban is rögzül a kor gondolkodása, a nemzet egysége, őseink gondolatai és mindennapi élete. Emellett az európai civilizáció elidegeníthetetlen része a halottkultusz és az emlékőrzés. Az emlékművek keletkezése mindig egy közösség (vagy egyén) számára fontos és példaként tisztelt személy(ek) iránt érzett megbecsüléshez és szeretethez köthető.

Nincs ez másképp a magyarországi első komoly köztéren felállított hősi emlékműnél sem, amit 1917-ben Finta Sándor alkot meg. A katonaszobor az első világháborúban elesett magyar katonák emlékét őrzi. Az I. világháborúból 1915 felé rengeteg hír érkezik a frontról, mind az aktuális helyzetről, mind az elhunyt katonákról. Ezt nagyon nehezen fogadták és dolgozták fel az otthon maradtak, így valamilyen formában meg szerettek volna emlékezni a hősi halált halt szeretteikről, ismerőseikről. 1917-ben törvénycikk is születik, ami kimondja, hogy minden település köteles a háborúban elesettek emlékére emléktáblát, vagy köztéri szobrot, emlékművet emelni. Ez mai szemmel furcsának tűnhet, ám akkoriban ez egy támogatott kezdeményezés volt. Nagyon fontos kiemelni, hogy az állam erre nem adott támogatást, tehát a két világháború között készült köztéri emlékművek egészét a helyi közösség finanszírozta. Ez azt jelentette, hogy minden falu és város Magyarországon anyagi lehetőségei és a felajánlások mértékei szerint megemlékezett a településéről elhunyt háborús hősökről, nevüket megjelenítve. Így természetesen az emlékmű nagysága és díszítettsége a település lakosainak anyagi helyzetén múlott. Később a műemlékállítás a bethleni konszolidáció alatt még jelentősebb lett. Ebben a szűk két évtizedben több, mint 100 szobrászművész dolgozott, országszerte közel 1100 emlékművet létrehozva. Ekkoriban külön bizottságot is kellett felállítani, hogy esztétikai elbírálás után készülhessenek csak el a tervezetek.

A figuratív szobrok már a maiakkal jórészt megegyező ismérvekkel rendelkeztek: életnagyságnál valamivel nagyobb méret, posztamensen állnak, vésett feliratokkal ellátott, kollektív megemlékezést lehetővé teszik. Az emberalakokat megjelenítő szobrok mellett az egyszerű obeliszkformájú emlékművek voltak a legelterjedtebbek. Ezek közül több domborműves is részt tartalmazott, elkerített része volt parknak, köztérnek, temetőnek. Legtöbbször műkőből dolgoztak a szobrászok, ami viszonylag olcsónak számított, ám épp ezért sajnos számos emlékmű mára erősen amortizálódott. Az alumíniumöntött darabok napjainkban szerencsére újjá formálhatóak, a bronz anyag használata ritka volt magas ára miatt, ám annál időtállóbb.

Számtalan első világháborús emlékművön találhatóak motívumok, amik persze szimbolikus jelentéssel bírnak. Majdnem minden szobron megtalálhatjuk a címer, szent korona, zászló valamelyikét, amik a magyarságtudatot és a hazaszeretetet erősítik; a kivont kard azt jelenti, hogy a katona újra részt vett a csatában, az eltört kard pedig az ütközetben elhunytakra utal. A turul szintén a nemzeti összetartozást jelöli, az oroszlán pedig a hősies erényeket emeli ki. (Zala György Nagykőrösön található szobra kiemelkedő szép, oroszlánábrázolással kiegészített.) Több sárkányábrázolás is megtalálható a két világháború közötti hősi emlékműveken, amik mitológiai és népmesei mivoltuknál fogva az ádáz küzdelem szimbólumai (pl.: acsádi emlékmű). A hősök általában katonai viseletben vannak, igen ritka a lovasszobor, és a huszárok ábrázolása.

Keresztény ország lévén, gyakoriak a szakrális attribútumok használata is. A háromalakos szobrok sokszor a szent család ábrázolására hajaznak, míg számos kétalakos mű esetében a Pieta vonásai köszönnek vissza. Lőte Éva hősi emlékművén a halott katonát angyalok kísérik el a túlvilágra, a kürt pedig minden esetben a feltámadást és transzcendens reményt jelenti.

Érdekesség, hogy a reformátusok lakta településeken az 1917 után készített emlékművek voltak az első plasztikai munkák, amik nagyban alakították a város képét. Ezeken a helyeken is ma már művészi értéket adnak ezek a helyieknek.

Szerencsére manapság is ezeket a közösségformáló erejű emlékeket jórészt megtekinthetjük, mindössze 60 db szobrot evett meg az idő vasfoga. Fontos hozzátenni, hogy számos alkotást újraállítottak az eredeti öntőformából, így az nem veszített az értékéből.

Összességében elmondhatjuk, hogy az első világháborús hősi emlékművek erősen hozzájárultak a helyi közösségek kulturális hagyományuk őrzéséhez és identitástudatuk erősítéséhez. Emlékeztetnek minket az ősök tiszteletére, a család fontosságára, a magyarság közös értékeinek szem előtt tartására. Így, ha úton-útfélen összefutunk egy ilyen múltú és értékű alkotással, érdemes megszemlélni, megállni és egy percet gondolkodni a múlton.

Ludmann Mihály A Nagy Háború hősi emlékezete című könyve számos helyen kapható, megrendelhető, az előadása az alábbi linken érhető el:

Brückner Ádám

 

Share on facebook
Share on email
Share on tumblr

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.