„A műveltség egy olyan dolog, ami óhatatlanul is értékítélő képességet fejleszt.”

Monok István

művelődéstörténész

 

„Nem akarok farizeus lenni. Én kisgyerek koromban nagyon nem szerettem olvasni.” – kezdi beszámolóját Monok Péter, művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója. Vele ellentétben a bátyja szinte falta a regényeket, habár ez akkoriban a faluban valójában nem is volt igazán illendő. Első könyveiket a nagymamájuktól kapták, aki nem igazán nézte meg azok tartalmát, így rengeteg féle írást elolvastak.

Monok István többek között erős testfelépítésének köszönhetően kőművesnek kezdett tanulni. Itt figyeltek fel rá az edzők, s így lett súlyemelő Zalaegerszegen. A nagy fordulat az egyik edzőtáborban következett be, mivel a fiatal sportoló szerelmes lett. Megismerkedett egy nála idősebb, bölcsészetet tanuló lánnyal, s arra az elhatározásra jutott, hogy tanulni szeretne. Felhagyott a súlyemeléssel, s belevetette magát a világirodalomba. „Én úgy képzeltem, hogy nem nagy kunszt elolvasni a világirodalmat. Egyrészt elolvastam Szerb Antalnak A világirodalom történetét és nekiálltam az egyetemi szöveggyűjteményeket olvasni.” – mesél arról Monok István, hogy miként indult ismerkedése az irodalommal. Ezzel párhuzamosan fél évet egy könyvesboltban dolgozott. Ez szintén sokat segített neki abban, hogy nagyobb műveltségre tegyen szert, mivel a könyvesbolt vezetője kikérdezte tőle az új példányok tartalmát.

Végül a rengeteg munka és tanulás meghozta gyümölcsét; 1977-ben felvették a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakára. „Úgy voltam vele, hogy még nem tudom mi a bölcsészet, de egy dolgot tudtam; hogy dolgozni akkor is kell, ha semmi értelme nincsen.” – nyilatkozta erről az időszakról. Ezt a szemléletet az édesapjától vette át, ami akkoriban a faluban szinte mindenkire igaz volt. Nem tudták elképzelni az életet munka nélkül.

„A műveltség egy olyan dolog, ami óhatatlanul is értékítélő képességet fejleszt.” – ez a dilemma jelenik meg Umberto Eco A rózsa neve című regényében is. Habár a könyvtáros mélyebbre ásna, beljebb akarna lépni, ő mégsem alkothat értékítéletet. Ezt az alapelvet már a középkorban is ismerték. Ez a könyvtáros lét egyik legnagyobb kihívása. Semmit sem szabad elzárni a másik elől, hiszen nem ezt írták elő. Sőt, a könyvtáros fő feladata, hogy mindenki számára biztosítsa a műveltséghez, tudáshoz való hozzáférést.

A gyakorlati ismeretekhez is szükség van egy mélyebb ismeretre a témáról. Kell tudni, hogy mi áll a gyakorlat mögött. A mesterséges intelligencia is csak akkor képes csodákra, azok kezében tud valójában jól működni, akik nagy tudással rendelkeznek.

Zárásképpen egy képet hoz be Monok István Sebastian Brandt A bolondok hajója című művéből. Ezen egy alak látható, aki a vállán hordozza a Földet. Ez azonban nem a megszokott Atlasz, hanem egy bolond. Ezzel arra akar minket figyelmeztetni, hogy nem kell a világ összes gondját a nyakunkba vennünk. Néha le kell lassítani egy kicsit.

Monok István egész életéből sugárzik a tisztelet a munkával, s a műveltséggel szemben. Ő is rengeteg tanulással vált egy olvasni nem szerető kisfiúból először az Országos Széchenyi Könyvtár, majd a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatójává. Ez az üzenet pedig bárki számára jó példa lehet. 

A teljes videó az alábbi linken tekinthető meg:

Tóth Ákos

Share on facebook
Share on email
Share on tumblr

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.